Megjelent a Credo evangélikus folyóirat friss száma
Isó M. Emese
A Credo evangélikus folyóirat idén harmincéves. Kényszer és ünnep ilyenkor írni a keresztény folyóiratok helyéről a múltban és értekezni az elhivatottságáról ma – Magyarországon 2025-ben. Az idei első szám esetében különleges megoldáshoz folyamodtunk: megpróbáljuk megmutatni, hogy milyen egy átlagos – nem ünnepi, nem évfordulós, de ismerős – Credo.
„A lap megindítására vitathatatlanul szükség van. Evangélikus egyházunk jó értelmiségi folyóirat nélkül nem maradhat. […] Nem lenne méltó a hazai lutheranizmus múltbeli műveltségi tényezőjéhez” – írta Veöreös Imre, a Diakonia című – 1979 és 1993 között megjelent – evangélikus folyóirat szerkesztője és a Credo szerkesztőbizottságának tiszteletbeli elnöke a lapindító köszöntőjében éppen harminc évvel ezelőtt. A megkezdett gondolatot az új lap felelős szerkesztője, Bárdossy György így folytatta: „…mai társadalmunk, a jelentős gazdasági és politikai átrendeződés folyamatában, érték-, illetve morális válsággal küzd. Nekünk, evangélikus értelmiségieknek itt és most kell lutheránus értékeinkből fakadó gondolatainkat megfogalmaznunk, amelyek új és eredeti szempontokkal segítik embertársainkat a számukra fontos kérdések továbbgondolásában. A kitűzött célt csak együtt leszünk képesek elérni.”
A cél nem lehet ennél sem kevesebb, sem aktuálisabb ma sem. Azzal az árnyékkal együtt, amely a szerkesztőségi munkára mindig is rávetült: volt szükség nyomtatott lapra 1995-ben? Van helye nyomtatott folyóiratnak 2025-ben? Frenkl Róbert szilárd reménységgel bízott abban, hogy van és lesz is, egy feltétellel: „A színvonalhoz azonban az is szükséges, hogy a folyamat minden szereplője, beleértve az értékes olvasótábort, éljen a folyóirat legjobb értelemben vett nyitott lutheránus szellemiségével, járuljon hozzá ahhoz, hogy a Credo kristályosodási pont legyen a megújuló egyházban.”
Nem ünnepi, de ismerős
A Credo evangélikus folyóirat idén harmincéves. Kényszer és ünnep ilyenkor írni a keresztény folyóiratok helyéről a múltban és értekezni az elhivatottságáról ma – Magyarországon 2025-ben. Az alkalomra készülve természetesen rengeteg ötlete és témája van a szerkesztőségnek annak kapcsán, milyen tematikus lapszámokat kell, érdemes vagy szerencsés ilyen helyzetben összeállítani. Az idei első szám esetében mégis különös, számunkra különleges megoldáshoz folyamodtunk: megpróbáljuk megmutatni, hogy milyen egy átlagos – nem ünnepi, nem évfordulós, de ismerős – Credo.
Mindeközben a szerkesztőnek számot kell és illik vetnie azzal, mi változott az elmúlt évtizedekben: a lapot mindig is olyanokra bízták, akik képesek voltak húsba vágó kérdéseket megfogalmazni és olyan szerzőket megszólaltatni válasz reményében, akik elismert tudósként és az egyház és a társadalom hiteles alakjaiként képesek voltak egészséges, de a kardinális témákat nem megkerülő, akár parázs párbeszédet is folytatni egymással a folyóirat lapjain. A klasszikus polgári műveltség és az elmélyült tudás állandó jellemzője a folyóiratnak: érdemes elővenni a korábbi lapszámokat és újraolvasni.
Ma ugyancsak az a célja a lapnak, hogy a (keresztény) társadalmat leginkább érdeklő témákat járjuk körbe, miközben megpróbálunk releváns válaszokkal szolgálni, biztosítva a felekezetközi párbeszéd feltételeit is. Ebben a saját kutatási területük kiválóságai mellett pályakezdő kutatóknak is lehetőséget kínálunk, így a kortárs közélet és kulturális élet legizgalmasabb hangjaival találkozhatnak olvasóink.
A Credo ennek megfelelően leginkább támasszá igyekszik válni: mankónak a közös gondolkodásban, az evangélikus értelmiség megszólaltatásában s abban, hogy érthetően és érdekesen, avagy időszerűen megfogalmazva vigyük ki a templom falain kívülre azt, amit hiszünk és vallunk. A valós párbeszédhez, a színvonalas és kritikus gondolkodáshoz azonban nemcsak nívós szerzőgárdára, de olvasóra is szükségünk van.
Kérdések, válaszok több műfajban
Mi van tehát ebben a Credóban, avagy mi minden fér bele a folyóiratba?
Történészi kutatómunka. Az evangélikus egyház történetében fontos szerepet betöltő alakokról, mellékszereplőkről és eseményekről írt tanulmányok Orsós Julianna és Matus László tollából, mert kötelességünk a múlt megőrzésével biztosítani a jövőt. Forrásközlés. Hogy az egyház történetének kulcsfigurái és mozzanatai ne csak tolmácsolásban, de a maguk hangján is megszólaljanak, itt és most Venásch Eszter jóvoltából.
Művészeti alkotások. A lapban megtalálható képek néha illusztrációk, máskor a szöveggel egyenrangú válaszok egy-egy kérdésre, ráadásul megnyitják a teret és az időt, mint egy személyre szabott időgép: kirándulás kultúrákba és különböző korokba. A versek – itt Marton Réka Zsófiától, Kókai Jánostól, Zsirai Lászlótól, Petrőczi Évától és Mezősi György Miklóstól – pont olyan sokfélék, mint amilyen az egyházunk, sőt inkább a társadalmunk, s annyi hangon szólaltatnak meg kérdéseket, válaszokat, érzéseket.
Tűnődések. Az évfolyam első lapszámában mindig van körkérdés. Most ez az, amiben igazán reflektálunk az évfordulónkra, így arról kérdeztük szerzőinket és olvasóinkat – Somogyi Lászlót, Szikra Benedeket, Gelencsér Gábort, Balczó Mátyást, Nagy Gergelyt, Zsugyel Jánost, Pintér Melindát és Bojtos Anitát –, ők miképp látják a keresztény folyóiratok felelősségét és feladatát.
Beszélgetések. Mint elbeszélt történelmet, avagy szóbeli tanúvallomást olvashatjuk a Sztehlo-gyerekek, Andrási Andor és Göbölyös Gábor beszélgetését, amelyben nemcsak egy életútról, hanem egy magas tisztségeket betöltő személyiség tanúságtételéről is képet kaphatunk. A Laborczi Dórával és Nagy Szabolccsal készült interjúban arra kerestük a választ, hogy mik azok a kardinális kérdések, amelyekről nem szoktunk írni, és hogy miért alakul így: mi az a történet, amely megíratlan és így publikálatlan, egyszersmind feldolgozatlan is marad. Aniszi Kálmán hivatástudatról és identitására ható (evangélikus) örökségéről kérdezte Záborszky Zoltán főorvost.
Együtt gondolkodó közösség
Elemzések is olvashatók e lapszámunkban. Nem is akármilyenek: míg a legelső lapszám Jánosy István verseit adta közre [a keretben olvasható verse is a Credo első lapszámában jelent meg – a szerk.], most Érfalvy Líviának a Jánosy költészetével foglalkozó írását olvashatjuk.
Nyomozati munka. Sipos Anna egy arckép nyomába ered, megelevenítve a száz évvel ezelőtti kulturális életet és az annak szerves részét képező sajtót.
Vélemények. Mi másról most, mint az oktatás és az iskolarendszer helyzetéről? Bánki Éva, aki maga is egyetemi oktató, nemcsak kutat, de számos kötetet is jegyez szerzőként és szerkesztőként, a Budapestre látogató reneszánsz óriásokról értekezik az iskolarendszer válsága kapcsán.
Ajánlók. Könyvekről, kiállításról, filmről, hogy ne engedjük el az olvasó kezét a lapot félretéve sem, hanem utakat nyissunk a továbblépés felé.
Az evangélikus egyház szereti magát az értelmiségi egyház szerepében láttatni. A Credo igyekszik most is megmutatni, mitől és kik révén az. De ne feledjük: olvasó nélkül nincs folyóirat, mi pedig hisszük, hogy ez a lap nemcsak szerző és olvasó, hanem együtt gondolkodó közösség, gyülekezet is, ennek megfelelően tűzzük ki célul erre az évre is: kutatni, közreadni és tanulni.
A szerző művészettörténész, középkorász, a Credo folyóirat főszerkesztője.
* * *
A Credo evangélikus folyóirat kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen, előfizethető nyomtatott vagy digitális formában, valamint a nyomtatott lapszámok külön is megvásárolhatók a kiadó webáruházában.
