Megjelent a Credo 2023/3. lapszáma
A vers átkeretezheti az egész napunkat, segíthet ráismerni az érzésekre, tapasztalatokra, és lehet ima, hitvallás is. A Credo evangélikus folyóirat legújabb száma azt a kérdést járja körül, mire való a poézis.
Rendszeresen olvasok vagy éppen éneklek verseket, és gyakran beszélgetek is róluk: szétszedem, szétszálazom a sorokat és a szavakat, kiragadok egy kifejezést, megpróbálom megtalálni a szöveg ritmusát, dinamikáját, motívumait és szimbólumait, megfigyelni, mit mond, mit jelent nekem a vers, és hogy vajon mi lehetett a szerző szándéka, mennyire függ a költemény hatása az én hangulatomtól, és tudom-e a saját élethelyzetemtől függetlenül is érteni. Röviden szólva: megvizsgálom kívülről és belülről.
De erre – mármint a rendszeres versolvasásra – időről időre emlékeztetnem kell magam! Azért, mert én a versolvasást tudatosan választottam arra a lelki szomjúságra, amelynek kioltását a legtöbbször megtagadjuk magunktól. Hiszen annyi minden kapcsán kapjuk meg azt, hogy csak napi tíz percet kellene rászánnunk, hogy valaminek biztosan nem lesz helye, mivel éppen annyi tíz perc nincs is egy napban. Így nem jut sokszor időnk az odafigyelésre, testünk és lelkünk tornáztatására, az olvasásra és így a szépirodalomra sem, pedig a művészet minden – pihenés, lüktetés, katarzis.
Azonban az a személyes tapasztalatom, hogy a napi versolvasás könnyen beilleszthető a napi rutinba, sőt remek ajándék lehet egy-egy alaposan kiválasztott vers felolvasásával megörvendeztetni a családtagokat, de beszédtémát is adhat otthonra egy-egy véletlenszerűen „talált” – a polcról leemelt – alkotás is, hiszen olyasmivel találkozhatunk még egy régről ismert szövegben is, amire nem számítottunk: egy napindító vagy napzáró vers átkeretezheti az egész napunkat.
Tünékeny és örök érvényű
Én magam – művészettörténészként – a képek nyelvét jobban értem, sokszor jutnak eszembe különböző helyzetekben kompozíciók, jelképek, eszerint asszociálok festményekre, de egy-egy vers is segít abban, hogy megfogalmazzam, szavakba öntsem az érzéseimet, hogy igyekezzem mind pontosabban megfogalmazni a gondolataimat, árnyalni a mondanivalómat, sőt művelni magamat, főleg azokban a helyzetekben, amikor nem találom a megfelelő kifejezéseket, akár örömről, akár bánatról vagy egy addig szokatlan élethelyzetről van szó. Egy költemény ráadásul azt is megmutatja, milyen másnak lenni: szorongónak, könnyelműnek, magányosnak, érdeklődőnek, ostobának, játékosnak, abszurdnak, bátornak, reménytelenül szerelmesnek, forradalmárnak.
A versek nagyon személyesek és tünékenyek, miközben időtlenek és örök érvényűek is: bár a költő saját belső világának kitárulkozásai, amelyek függenek az „akkor és ott”-tól, mégis egyetemesek, talán pont attól, hogy emberiek. Segítenek kifejezni érzéseinket és megmutatják másokéit, tőlünk nagyon különböző, más kultúrájú és távoli emberek gondolatait, életmódját. Van vers, amely rezonál az életünkre, és van, amely idegen marad, esetleg rejtélyes. Remek eszköz arra, hogy megfogalmazzuk segítségükkel azt is, amit nem mondhatunk ki, vagy nem tehetünk meg, mert a vers ajtókat tár ki.
Talán ennél is fontosabb, hogy a vers lehet ima is, hitvallás is és evangélikus identitásunk megőrzésének eszköze, ahogy múltunk hírmondója is. Így választottuk az őszi lapszám témájának a poézist: hogy körbejárjuk azt a kérdést, hogy mire való a költészet. Ebben volt segítségünkre Boldog Zoltán, aki tűpontosan mutat rá, hogy hol a költő, annak életműve és élettörténete hogyan tudnak hitelesek maradni minden hibájukkal együtt, s hogyan működhet ezek után a párbeszéd a művek és olvasóik között.
Veres Emese-Gyöngyvér a barcasági csángók népi vallásos költészetének lutheránus szerzőit mutatja be írásában, amely fontos tételt is megfogalmaz számunkra, mintegy kijelölve a feladatunkat, meghatározva, miért kell verseket (is) megismernünk: „Ezek az írások több műfajban való szárnypróbálgatások, amelyekben egyfajta kettősség ragadható meg: íráskészsége révén az egyén kiemelkedik a közösségből, aki írásaival egyúttal a közösség életének javítására törekszik, annak történetéről és eseményeiről számol be.” Ugyan nem kiforrott irodalmi alkotások ezek, de különlegességük okán többet is közlünk lapszámunkban Fóris István, Bálint György, Jámbor János és Erdő György „régmusaiból”.
Költő és hívő?
Falusi Márton segítségével kifejezetten arra keressük a választ, hogy létezik-e, és milyen a kortárs keresztény költészet. Írása négy szerző – Vasadi Péter, Szöllősi Zoltán, Nagy Gáspár és Visky András – példáján keresztül mutatja be a magyar líra keresztény szemléleti jegyeit, jellegzetességeit és legfőképp azt, hogyan képes a kortárs líra „újszerűen és megrázóan tanúságot tenni a hitről”.
Vörös István Sík Sándor életművével kapcsolatban elmélkedik arról, hogyan kell értenünk azt, ha valaki pap költő, lelkész költő: hogyan viszonyul egymáshoz a költő és a hívő személye? De ide kapcsolódik Zsugyel János írása is Dér Endre lelkész költőről, bízva benne, hogy a híradás hatására többen érdeklődni fognak az alkotásai után.
A versekről való közös gondolkodás egyik motorja az emlékezés, az évfordulók megünneplése, így idén a kétszáz éve született Petőfi Sándorról és a száztíz éve született Weöres Sándorról is többet hallunk, talán többet is olvasunk tőlünk. Közreadjuk Fabiny Tamás áhítatát, amely Kiskőrösön, az újévi istentiszteleten hangzott el a Petőfi-bicentenárium alkalmából, illetve Lőcsei Péter tanulmányát, amely Weöres Sándor lírája kapcsán kifejezetten a költő korai istenélményéhez nyújt adalékokat.
A kortárs keresztény lírát hozza közelebb hozzánk Ayhan Gökhan verse és Gáncs Tamás Születésnapi zsoltára, illetve S. Béres Bernadett elemzése Molnár Krisztina Rita Csontváry című verséről. Mindhárom szerzőt jól ismerheti az olvasó, de emeljük ki S. Béres Bernadett tanulmányának zárógondolatát, mely szerint az elemzett vers „a művészet és annak révén a transzcendens szemlélésének gyógyító erejéről beszél”.
Aki sorban olvassa a folyóiratban megjelent írásokat, K. Sebestyén Nóra tanulmányához érve már többször találkozhatott József Attila nevével, jelezve, mennyire megkerülhetetlen alkotónk. Izgalmas nyomozásban lehet részünk, hiszen a szerző arra mutat rá írásában, hogyan „találkozik” József Attila és Madách Imre egy-egy versszakukban, hogyan idézi meg elődjét a 20. századi költő, kapcsolódva így a múlthoz és annak irodalmi értékeihez.
Mondani és énekelni
A költészet és a zene kapcsolata sok irányból megközelíthető; e lapszámunkban Csörsz Rumen István Arany János egyik kései művéről, a Tamburás öreg úrról szólva a költő és a korabeli zeneélet viszonyáról tudósít, s ide kapcsolódik a tanítvány, Sturcz Noémi tanulmánya is, amely Czuczor Gergely verseinek népzenében való továbbélésével foglalkozik. Kifejezetten izgalmas, hogyan hatnak egymásra a különböző művészeti ágak, így a zene mellett az illusztrált költészetről is beszélnünk kell. Ebben Varga Emőke siet az olvasó segítségére, éppen Weöres Sándor (gyermek)verseit hozva példaként.
Helyet kapott a lapszámban Ruzsa György írása is, amely a finn Stefan Väkevä ötvössel foglalkozik, és tágabban az oroszországi evangélikus régió szerepéről és hatásáról beszél.
Minden lapszámunkban helyet adunk recenzióknak, ajánlóknak, kritikáknak. Ezúttal Schranz Áron egy különleges kötetet hoz elénk: dalszövegeket, amelyek nemcsak a zene közegében, de nyomtatva is koherens egységet alkotnak, pedig éppen zenéhez szánták őket, hiszen Balla Gergelynek a Planton Karataev zenekar dalaihoz készült szövegeiről van szó (Platon Karataev – Balla Gergely: Partért kiáltó; Balla Gergely szövegei a Platon Karataev zenekar dalaihoz, illusztrálta Dobos Emőke, Prae Kiadó, Budakeszi, 2022). És tényleg működnek verseskötetet alkotva is, hiszen ahogy Schranz fogalmaz, Balla Gergely „számára ugyanis pusztán kimondani, megismételni e megharcolt szavakat, »a nehezen mondhatót« mintha szakrális tett lenne – ez a magatartás pedig elemi erőt kölcsönöz szövegeinek”. Végezetül Petrőczi Éva személyes ajánlóját olvashatják, amelyben a Levelek a Kner család életéből című kötetre hívja fel figyelmünket (Kertész Ádám [szerk.]: Levelek a Kner család életéből 1938–1949, Magvető Kiadó, Budapest, 2023 [Tények és tanúk]).
Lapunkban csupán arra volt lehetőségünk, hogy felvillantsunk olyan kérdéseket, amelyek evangélikusként megfogalmazódhatnak bennünk a művészetek helyzete, közelebbről a költészet feladata és megítélése kapcsán, bízva benne, hogy mind tudatosabban teremtünk helyet életünkben a verseknek. Pál apostol szavait idézve: „…mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak…” (Ef 5,19) Ne feledjük, a vers (az írás, a szavalás, az éneklés és a vershallgatás) elmélyíti és gazdagítja az életet – a hitéletet.
Kedves olvasóink, vigyék lapunk jó hírét!
A szerző a Credo főszerkesztője
* * *
A Credo evangélikus folyóirat kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen, előfizethető nyomtatott vagy digitális formában, valamint a nyomtatott lapszámok külön is megvásárolhatók a kiadó webáruházában.
