Bárhol

Megjelent a Credo legújabb lapszáma

Isó M. Emese

A leg­fris­sebb Credo fo­lyó­ira­tot kézbe véve hit­éle­tünk gaz­da­gí­tá­sá­hoz nyer­he­tünk ins­pi­rá­ci­ót. Az evan­gé­li­kus fo­lyó­irat szer­ző­i­nek se­gít­sé­gé­vel arra a kér­dés­re ke­res­het­jük meg vá­la­sza­in­kat, hogy mi mit te­szünk azért, hogy meg­ta­lál­juk Is­tent a hét­köz­nap­ja­ink­ban.

„Az Isten itt állt a hátam mö­gött
s én meg­ke­rül­tem érte a vi­lá­got”

(Jó­zsef At­ti­la)

Sze­ret­nénk hinni, hogy az is­ten­tisz­te­let a temp­lom fa­la­in kívül is zaj­lik: mind bí­zunk benne, hogy min­den­na­pi te­vé­keny­sé­ge­ink során is meg­mu­tat­ko­zik a hi­tünk, hi­szen Lu­ther ta­ní­tá­sa sze­rint a be­csü­le­te­sen vég­zett leg­hét­köz­na­pibb munka is lehet is­ten­tisz­te­let. De mik azok a hely­ze­tek, ami­kor tu­da­to­san is oda­fi­gye­lünk arra, hogy he­lyet kap­jon a szent­ség meg­élé­se? Me­lyek azok az ese­mé­nyek, ame­lyek ké­pe­sek „is­ten­szol­gá­lat­tá” lenni éle­tünk bár­mely te­rü­le­tén, vagy más­képp kér­dez­ve: mi­lyen ce­re­mo­ni­á­lis ke­re­tek a fel­té­te­lei annak, hogy Krisz­tus­ra mu­ta­tó módon mű­köd­jünk, ame­lye­ket mi ma­gunk is igye­kez­he­tünk meg­te­rem­te­ni nap­ról napra éle­tünk­ben? És mit te­he­tünk akkor, ami­kor az egyes „ün­ne­pek” kel­lé­kei fon­to­sab­bá vál­nak, és „ha­tár­át­lé­pé­se(ke)n” kap­juk ma­gun­kat?

Ezek­re a kér­dé­sek­re ke­res­tük a vá­laszt szer­kesz­tő­tár­sam­mal, Mádl Jan­ká­val már akkor is, ami­kor egye­te­mis­ta­ként egy fik­tív ki­ál­lí­tás anya­gán dol­goz­tunk. A Val­lás és vi­ga­da­lom – Az egyén és a mű­vész helye a 16. szá­za­di Né­met­al­föl­dön című el­kép­zelt tár­lat meg­al­ko­tá­sa során – töb­bek kö­zött – arra tet­tünk kí­sér­le­tet, hogy kö­ze­lebb­ről is meg­mu­tas­suk, mi­lyen, a hi­va­ta­los­tól el­té­rő for­mái van­nak az is­ten­hit gya­kor­lá­sá­nak, il­let­ve ál­ta­lá­ban a vi­lá­gi ün­ne­pek mi­lyen tar­tal­mak­kal töl­tőd­nek meg, ho­gyan je­le­nik meg ben­nük a szak­ra­li­tás. Pél­dá­ul egy es­kü­vőt (lag­zi­val) ma­gunk elé kép­zel­ve könnyű be­lát­ni, mi­lyen szé­les ská­lán mo­zog­hat­nak (per­sze nem kö­te­le­ző ér­vénnyel) akár csak egyet­len nap alatt is az em­be­ri ér­zel­mek az egy­más­ba ve­tett hit meg­élé­sé­től a meg­ha­tó­dott­sá­gon át az ön­fe­ledt öröm meg­ta­pasz­ta­lá­sá­ig, sőt a kar­ne­vá­li dor­bé­zo­lás meg­íz­le­lé­sé­ig.

Kü­lö­nös hi­e­del­mek­kel át­szőtt hit­vi­lág

Mun­kánk során a szi­go­rú sza­bá­lyok kö­zött meg­élt ün­ne­pek mel­lett főleg a tár­sa­da­lom szá­má­ra sze­lep­ként szol­gá­ló ese­mé­nye­ket és a ki­fe­je­zet­ten hét­köz­na­pi al­kal­ma­kat ke­res­tük. Ennek meg­fe­le­lő­en olyan késő kö­zép­ko­ri és kora új­ko­ri min­den­na­pi tár­gya­kat néz­tünk végig, ame­lyek se­gít­sé­gé­vel képet kap­hat­tunk arról, hogy mi­lyen – rí­tu­sok­kal át­szőtt – cse­lek­mé­nyek ke­re­té­ben kap­tak ér­tel­met a hasz­ná­la­tuk során. És per­sze a tár­gya­kon meg­je­le­nő áb­rá­zo­lá­sok révén meg­ele­ve­ne­dett előt­tünk a néhol ba­bo­nák­kal, kü­lö­nös hi­e­del­mek­kel át­szőtt hit­vi­lág és egy csak erre a föld­raj­zi kö­zeg­re jel­lem­ző mű­velt­ség is – éppen egy olyan hely­szí­nen és kor­szak­ban, ami­kor a pro­tes­tán­so­kat ül­döz­ték, tehát a hitük meg­élé­sé­nek le­he­tő­sé­gei más­hogy kel­lett, hogy ala­kul­ja­nak. Talán még ki­éle­zet­tebb je­len­tő­sé­ge volt annak is, hogy vannak-​e al­kal­mak, ame­lyek ke­re­té­ben – han­gos szó­val, ének­kel, tánc­cal és dob­ban­tás­sal is – meg- és ki­él­het­ték fáj­dal­mu­kat, bá­na­tu­kat. Így is­mer­ked­tünk meg addig szá­munk­ra is­me­ret­len je­len­sé­gek­kel vagy éppen a jól is­mert ün­ne­pek­kel új meg új kön­tös­ben. Ilye­nek vol­tak az úgy­ne­ve­zett „bo­zót­pré­di­ká­ci­ók”, a to­jás­tánc, a Morris-​tánc (avagy bo­lon­dok tánca), a kar­ne­vá­li világ és a hozzá kap­cso­ló­dó fur­csa szo­ká­sok, akár Ci­be­re vajda és Konc ki­rály pár­ba­ja, a fa­lu­si mu­lat­sá­gok és bú­csúk, va­la­mint a kö­zép­ko­ri ere­de­tű di­ák­ha­gyo­má­nyok, köz­tük a bú­csú­zá­sok (bal­la­gá­sok) rög­zült ün­ne­pi for­mái.

Kö­zös­sé­gek el­ve­szett és új­ra­fel­fe­de­zett szo­ká­sai

Az al­kal­mak né­me­lyi­ke ter­mé­sze­te­sen ma is to­vább él szo­kás­rend­sze­rünk­ben, de jó ré­szük el­ko­pott, le­cse­ré­lő­dött vagy egy­sze­rű­en ki­ürült. Éppen eze­ket a je­len­sé­ge­ket kezd­tük szám­ba venni, ami­kor másik szer­kesz­tő­tár­sam­mal, Boj­tos Ani­tá­val erre a lap­szám­ra ké­szül­tünk. Azzal szem­be­sül­tünk, mennyi szo­kás át­ala­kult, majd el­ve­szett, hogy újra fel­fe­dez­zék ma­guk­nak kö­zös­sé­gek – sok­szor egy­há­zi hát­tér nél­kül, kü­lön­le­ges kul­tu­rá­lis él­ménnyé ala­kít­va őket. Arra is rá kel­lett jön­nünk, hogy talán sokan gya­kor­lat­la­nok va­gyunk benne, mert nincs be­vett esz­köz­tá­runk, mégis szám­ta­lan le­he­tő­ség kí­nál­ko­zik arra, hogy gaz­da­gab­bá te­gyük hit­éle­tün­ket – s erre most, ami­kor a nép­szám­lá­lá­si ada­tok­ból úgy lát­szik, hogy Ma­gyar­or­szá­gon is na­gyobb szám­ba ke­rül­tek a val­lás­ta­la­nok, és Eu­ró­pá­ban is a sze­ku­la­ri­zá­ció a fő trend, amely fo­lya­ma­tok­ban az ered­mé­nyek ta­nú­sá­ga sze­rint rá­adá­sul a pro­tes­tán­sok élen jár­nak, kü­lö­nö­sen is oda kell fi­gyel­nünk. Már csak azért is, mert szem­be kell néz­nünk azzal, hogy ne csak tra­di­ci­o­ná­li­san, a ke­reszt­ség révén tart­suk ma­gun­kat az egy­ház­hoz tar­to­zó­nak, hanem kö­tő­dé­sünk erős le­gyen.

Szük­sé­günk van tehát szer­tar­tá­sok­ra, ce­re­mo­ni­á­lis ke­re­tek­re, hogy meg tud­juk tisz­tel­ni és ün­ne­pel­ni az élet apró, Is­ten­től ka­pott örö­me­it, és köz­ben erő­söd­jünk ke­resz­tény iden­ti­tá­sunk­ban a hi­tünk által. Az ilyen egy­sze­rű, ter­mé­sze­te­sen jövő „is­ten­tisz­te­le­tek” he­lyét és be­csü­le­tét vissza kell sze­rez­nünk, hi­szen ha a kö­zös­ség ápol­ja – egyik – saját, szá­má­ra ért­he­tő és be­szélt, je­len­tés­ré­te­gek­ben gaz­dag belső nyel­vét, ki­fe­je­zé­si esz­köz­tá­rát, azzal ala­kít­ja és gaz­da­gít­ja kul­tu­rá­lis éle­tét, a ben­ső­sé­ges­ség, az össze­tar­to­zás, a be­ava­tott­ság ér­ze­tét kelti, így az el­kö­te­le­zett­ség és az áhí­tat mér­té­két is nö­ve­li.

A kérdés-​ és prob­lé­ma­kört szer­ző­ink se­gít­sé­gé­vel tör­té­ne­ti és mű­vé­sze­ti táv­lat­ba he­lyez­ve mu­tat­juk be a belső szo­bá­tól a nyil­vá­nos térig, érint­ve éle­tünk kü­lön­bö­ző te­re­it, s meg­mu­tat­va, hogy éle­tünk min­den te­rü­le­tén jelen lehet az is­te­ni gond­vi­se­lés. Szo­ká­sunk­hoz híven kör­kér­dés for­má­já­ban szó­lal­tat­tunk meg lel­ké­sze­ket, nem lel­kész szol­gá­lat­te­vő­ket és a kér­dés­hez ku­ta­tó­ként kö­ze­lí­tő­ket is. Vá­lasz­adó­ink be­pil­lan­tást en­ged­tek csa­lá­di ha­gyo­má­nya­ik­ba, sze­mé­lyes él­mé­nye­ik­be, ki­tér­ve arra is, hogy mit ad a zene, mitől lehet egy fesz­ti­vál ke­resz­tény, mit tud nyúj­ta­ni egy-​egy ha­son­ló ese­mény szá­munk­ra, és mi­lyen nem várt he­lyen és idő­ben lehet is­ten­él­mé­nyünk.

Kö­te­les­sé­günk­nek tar­tot­tuk, hogy ma­gunk­ról is be­szél­jünk szer­zőnk, Fábri György se­gít­sé­gé­vel: kik, pon­to­sab­ban há­nyan val­lot­ták ma­gu­kat ke­resz­tény­nek, evan­gé­li­kus­nak a nép­szám­lá­lás során, hogy lás­suk, miért és mi­lyen fo­lya­ma­tok ha­tá­sá­ra fo­gyat­ko­zik egy­há­zunk, hol van ebben a mi sze­mé­lyes fe­le­lős­sé­günk, mi a fel­ada­tunk e téren, s mi­ként van sze­re­pe ebben a meg­tar­tó­erő­vel bíró szo­ká­sa­ink­nak. Prog­ram­adó­ként te­kin­tünk Ha­fen­scher Ká­roly írá­sá­ra, aki esz­közt, se­gít­sé­get kíván adni abban, ho­gyan gaz­da­gít­hat­juk hit­éle­tün­ket, be­mu­tat­va a leg­kü­lön­bö­zőbb hit­éle­ti kap­cso­ló­dá­si le­he­tő­sé­ge­ket, ame­lyek közül min­den­ki meg­ta­lál­hat­ja a lelki be­ál­lí­tott­sá­gá­nak meg­fe­le­lő for­mát, talán olyan le­he­tő­sé­ge­ket is, ame­lye­ket eddig nem is­mert. A téma foly­ta­tó­ja, Tát­rai Zsu­zsan­na az evan­gé­li­kus ha­gyo­má­nyok­ról nyújt át­te­kin­tést, hang­sú­lyoz­va a ku­ta­tá­suk, fenn­tar­tá­suk fon­tos­sá­gát, mi­köz­ben fel­vá­zol­ja, ho­gyan ala­kul­nak át, ma­rad­nak meg és je­lent­kez­nek újabb és újabb for­mái hi­tünk ün­nep­lé­sé­nek. Varga Gyön­gyi tör­té­ne­ti és bib­li­ai táv­lat­ban szól az ün­ne­pek­ről, azok kul­túr­tör­té­ne­ti jel­leg­ze­tes­sé­ge­i­ről és az ün­ne­pek al­kal­má­val elő­for­du­ló ha­tár­át­lé­pé­sek­ről: a ti­vor­nyá­zás­ról és a ré­sze­ges­ke­dés­ről. Boj­tos Anita Ele­kes Zsu­zsan­na szo­cio­ló­gus­sal ké­szí­tett in­ter­jú­já­ban pedig az al­ko­hol­fo­gyasz­tás már mint tár­sa­dal­mi prob­lé­ma kerül elénk, e nép­be­teg­ség ta­ga­dá­sá­nak kö­vet­kez­mé­nye­it is kö­rül­jár­va. Ne­gye­la Lász­ló pedig Mak­láry Ákos gö­rög­ka­to­li­kus pap­pal be­szél­ge­tett kö­zös­ség­ről, hi­va­tás­ról és csa­lá­di sze­re­pek­ről.

Cse­lek­vő hoz­zá­ál­lá­sa kész­tet­ve

A tör­té­ne­ti, kul­túr­tör­té­ne­ti és mű­vé­sze­ti vo­nat­ko­zá­sú ta­nul­má­nyok kö­zött Csep­re­gi Zol­tán egy 18. szá­za­di ki­ad­vány se­gít­sé­gé­vel ele­ve­nít fel egy ko­ra­be­li hit­vi­tát és ge­ne­rá­ci­ós fe­szült­sé­get, Lász­ló Fe­renc pedig a meg­haj­lás gesz­tu­sá­nak ki­fe­je­zés­mód­ja­it járja körül Jókai Mór mű­ve­i­ben. Szar­ka Mán­dity Krisz­ti­na Gubik Kor­ina kor­társ mű­ve­it mu­tat­ja be, aki­nek a mű­vé­sze­te hit­val­lás, és al­ko­tá­sai cse­lek­vő hoz­zá­ál­lás­ra kész­te­tik a szem­lé­lőt. Ra­kon­czay Rita végül a 16. szá­zad­ba re­pí­ti vissza az ol­va­sót, ami­kor a hit­val­lás egy-​egy hét­köz­na­pi, az ott­hont dí­szí­tő al­ko­tá­son, így a míves kály­ha­cse­pé­ken meg­je­le­ní­tett to­po­szok for­má­já­ban is meg­je­lent.

A Credo fo­lyó­irat szo­ká­sá­hoz híven iro­dal­mi al­ko­tá­sok útján is kö­ze­lít a lap­szám té­má­já­hoz, ez al­ka­lom­mal az ol­va­só­ink szá­má­ra már jól is­mert Far­kas Ar­nold Le­ven­te, Fe­rencz­fi János, Ja­ho­da Sán­dor, Pet­rő­czi Éva köl­te­mé­nye­it kö­zöl­jük, és vers­cso­kor­ral mu­tat­ko­zik be Schön Ká­roly. He­ge­dűs At­ti­la pedig Ra­kovsz­ky Zsu­zsa Az idők jelei című kö­te­tét ajánl­ja fi­gyel­münk­be.

A leg­fris­sebb Credo fo­lyó­ira­tot kézbe véve és ol­vas­gat­va ins­pi­rá­ci­ót nyer­he­tünk hit­éle­tünk gaz­da­gí­tá­sá­hoz. A kér­dés meg­vá­la­szo­lá­sa pedig az ol­va­só­ra van bízva: mi mit te­szünk, hogy meg­ta­lál­juk Is­tent a hét­köz­nap­ja­ink­ban?

A szer­ző a Credo fő­szer­kesz­tő­je

* * *

A Credo evan­gé­li­kus fo­lyó­irat kap­ha­tó a Lu­ther Kiadó köny­ves­bolt­já­ban (Bu­da­pest VIII., Üllői út 24.), a Hu­szár Gál könyv­ke­res­ke­dés­ben (Bu­da­pest V., Deák tér 4.), meg­ren­del­he­tő a  kiado@lu­the­ran.hu e-​​mail-címen, elő­fi­zet­he­tő nyom­ta­tott vagy di­gi­tá­lis for­má­ban, va­la­mint a nyom­ta­tott lap­szá­mok külön is meg­vá­sá­rol­ha­tók  a kiadó web­áru­há­zá­ban.