Megjelent a Credo evangélikus folyóirat idei harmadik lapszáma – fókuszban a fantázia
A Credo munkatársai arra kérték a legfrissebb lapszám szerzőit, hogy a képzelőerő, a fantázia szerepéről írjanak – nem meglepő módon éppen a látás és a láttatás köti össze az írásokat a leginkább, miközben megmutatják: szükségünk van a képzelőerőre, amely fejleszthető is tapasztalatok és akár a Szentírás igéi által.
El tud képzelni egy griffet, amint karmaiban medvét tartva repül az égen, miközben a hátán ülő férfi egy hatalmas, falevelekkel borított ágat tart, amelyen egy madár ül? Valószínűleg sosem látott még ilyet, mégis el tudja képzelni. Ahogy Hieronymus Bosch, a látomásos festményeiről ismert németalföldi festő is elképzelte, és festményének apró részletévé tette ezt a kompozíciót, amelyet végül megtettünk a lap borítóképének is.
Amikor becsukjuk a szemünket, az is láthatóvá válik, ami egyébként nincs jelen: valami a múltból vagy az eljövendőből vagy csak a térbeli messzeségből. Ha becsukjuk a szemünket, minden elérhetővé válik, amit fel tudunk idézni az emlékezetünkben, vagy amit el tudunk képzelni akár egy szín, egy illat vagy egy érzés segítségével.
Arra kértük szerzőinket, hogy e lapszámunkban a képzelőerő, a fantázia szerepéről írjanak – nem meglepő módon éppen a látás és a láttatás köti össze az írásokat a leginkább, miközben megmutatják: szükségünk van a képzelőerőre, amely fejleszthető is tapasztalatok és akár a Szentírás igéi által.
Fogaskerekekkel hajtott képzelet
A látvány befogadásának nehézsége jelenik meg Luke Sysonnak a lapszámot nyitó, mintegy hangolónak szánt írásában is: a brit művészettörténész képletesen mutatja be, hogy a saját tanultsága és műveltsége hogyan képes az embert, a mindenkori nézőt befolyásolni és sokszor gátolni abban, hogy nyitott maradjon az újra, a szokatlanra, amely – ha kellően fantasztikus és fantáziadús – átjáró lehet egy másik világba. Felfedhet előttünk addig elképzelhetetlen jelentéseket.
A 16–17. század művelődés- és kultúrtörténetével foglalkozik Bódai Dalma, azon belül is kiemelt helyet foglalnak el kutatásaiban az úgynevezett automaták és mechanikus játékok. Fogaskerekekkel hajtott képzelet című tanulmányában ebbe a műtárgycsoportba enged bepillantást: zenélő, táncoló, megmozduló ötvöstárgyakat ismerhetünk meg (a lapszámban elhelyezett QR-kód segítségével működés közben is megnézhetünk egy ilyen automatát). Ezeket sok esetben az úgynevezett Wunderkammerek, azaz csodakamrák részeként gyűjtötték tulajdonosaik; az ilyen gyűjteményekben megfértek egymás mellett a szobrok, festmények, ékszerek, pénzek és a régiségeken túl az egzotikus tárgyak is, ásványok, tojások, természeti ritkaságok, anatómiai különlegességek. A kollekciókkal nemcsak az értékek felhalmozása és a reprezentáció volt a cél, hanem a tudás, az elérhető ismeretanyag felhalmozása is.
Pángyánszky Ágnes a fantázia és a prédikáció kapcsolatáról ír: „A fantázia kérdését kevésbé, a képzelőerő mozgósításának a lehetőségét azonban bátrabban vizsgálja a kortárs homiletika. Felvetődik a kérdés, hogy elmerészkedhet-e a mai igehirdetés a képzelőerő mozgósításán túl a fantázia világába. Létezik-e interakció igehirdetés és fantáziairodalom között? A »nem látható dolgok létéről való meggyőződés« (Zsid 11,1) kihívása mindig is foglalkoztatta az embert.” Miközben válaszol a kérdésre, Pángyánszky Ágnes a hazai olvasó számára is ismerős Barbara Brown Taylor teológust és bestsellerszerzőt idézi meg, közölve egy eddig magyar nyelven még nem publikált prédikációját. A karácsonyi történetet, mondhatni, gyermekeknek szóló mese keretében tárja elénk, szokatlan könnyedséggel, meglepő jelzőkkel, megmosolyogtató frázisokkal.
Somogyi László a „Véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak” című tanulmányában bibliai személyek és történetek segítségével próbálja a fantázia teremtőerejét bemutatni a „ki is az ember” örök kérdését körbejárva. „A fantázia tehát segíti az embert abban, hogy megszabaduljon beidegződésektől, megdönthetetlennek hitt dogmáktól, és ezzel távlatot ad. Ez egyben azt is jelenti, hogy esély van valami újnak a megszületésére. Ez az új a fantázia működésének eredménye. Az, hogy létrejön valami, ami eddig nem is volt elképzelhető, teológiai szóhasználattal nem más, mint teremtés. Érdemes közelebbről is megvizsgálni, milyen értelemben lehet része a »teremtésnek« az ember” – írja a szerző.
Minden gyereknek jár az álomvilág
Az Égigérő gyermekkönyv- és olvasásnépszerűsítő blog és a Neveljünk olvasókat! szakmai Facebook-csoport alapítója, Czakó Réka a gyermeklétre tekintve járja körül az olvasás és a fantázia kapcsolatát a Belső mozi című írásában: „Minden gyereknek jár a saját, fejben bármikor elindítható mese- vagy álomvilág…”
Zászkaliczky Réka az álom, a képzelet és a valóság közti ingadozáshoz használt poétikai sajátosságokat mutatja be Mándy Iván regényeiben. A téma felvetésének izgalmát talán a tanulmány elején szereplő Mándy-idézet vetíti előre a legjobban: „Egy Csutak nevű fiú ért célba utolsónak. Csak a szétesett rollert láttam belőle, ami elég megejtő volt. Akkor gondoltam, hogy meg kellene írni a gyerekek hétköznapjait. Mert mindig inkább a gyerekek hétköznapjai a fontosak, mint az ünnepeik.”
Kitekintésképpen olvashatjuk Negyela Lászlónak a Balogh Péter Piusszal és dr. Földváry Miklós Istvánnal készített interjúját: a premontrei apát és az egyházzenével, illetve liturgiatörténettel foglalkozó kutató a motorja a klasszikus római liturgiaváltozat (és ezen belül a középkori esztergomi rítus) fölelevenítésének. E liturgia latin nyelvű, és a pap a híveknek háttal misézik. Vasárnap délelőttönként tíz órára zsúfolásig megtelik a budapest-belvárosi Szent Mihály-templom a hagyományos rítusban bemutatott szentmisére; aki nem érkezik időben, annak már nem jut ülőhely. Érdekes, de döntő részben fiatalok látogatják ezt a szentmisét. Az apát és az egyházzenész ezt a témát járja körbe a lapban olvasható beszélgetésben.
A prédikációs és gyermekirodalommal, a teológiával, a művészet- és irodalomtörténettel foglalkozó dolgozatok mellett novellákat és verseket is találunk a lapszámban, hiszen a Credo természetesen nem csak tanulmányok segítségével járja körbe a fantázia és az afantáziával élők hatalmas témakörét. (Az afantáziával élők nem tudják képként elképzelni a gondolataikat. A népesség 0,7−2%-át érintő állapot nem rendellenesség, csupán másfajta tapasztalás, amelyet egyes források szerint trauma is okozhat.) Annál is inkább, mert felvethető a kérdés: lehet erről művészet nélkül beszélni?
A vak tisztábban lát
A fantázia és az ihlet biztosan rokonai egymásnak, ez is a magyarázata annak, hogy ebben a lapszámban a szokottnál is gazdagabb a szépirodalmi anyag: Ayhan Gökhan, Kókai János, Szövényi-Lux Balázs, Jancsó Ágnes, Lesitóth Csaba, Petrőczi Éva, Both Balázs, Horváth Florencia versei mellett Orosz István és Szemethy Orsolya novelláit olvashatjuk.
Orosz István – aki sokak számára képzőművészként, sokak számára már íróként is ismert – egy fekete humorral, sőt talán pikírtséggel megfűszerezett novellájában idézi meg Örkényt: a nem is annyira utópisztikusnak tűnő történet szerint a lakosság önként és örömmel, a lelki béke reményében jelentkezik szemeltávolító műtétre: hiszen „a fizikai szemmel látott kép elhomályosítja a lelki szem képét”. A látás szerepe jelenik meg Szemethy Orsolya novellájában is, melynek vak szereplője tisztábban lát környezeténél, éles különbséget téve színes emlék és fekete-fehér álom között: őt nem vakíthatja el a folyton változó; „az örökkévaló csarnokával semmiféle rögzített kép nem versenghet”.
A lapszám költői és versei egyetlen jól kiválasztott szóval, jól eltalált ritmussal repítik az olvasót egy másik világba, ilyen kérdésekre keresve a választ: Egy teknősnek könnyebb a megbocsátás? Van értelme a földi karneválnak? Lakik cinegemadár a füled mögött? Milyen az élet a tenger mélyén? Milyen asztmás hernyónak lenni? Hogyan repíthet Angliába egy narancslekváros pirítós? Van fantáziája a mesterséges intelligenciának? Hogyan lehet versbe önteni a fájdalmat és a halált? Amit meg tudok álmodni, meg is teremtem?
Végezetül könyvajánlókat olvashatnak lapunkban. S. Béres Bernadett irodalomtörténész Molnár Krisztina Rita verseskötetét, a Hosszú utazást ajánlja: „…az emberiség évezredes tapasztalata, hogy a művészetek képesek valamit megsejtetni a végtelenből, vigaszt nyújtani szükség idején. A hit, a nyelv és a költészet bolyhos kendőként borul ránk, akármilyen nagy is a körülvevő világ hidege, erről tesz tanúságot a kötet záróverse…” A záróvershez vagy a verseskötetet, vagy a Credót vegyék kezükbe, a szerző ajánlója nemcsak idézetekben, de érzékletes, plasztikus elemzésekben is bővelkedik.
Wolfgang Hubernek a Dietrich Bonhoefferről szóló – A szabadság felé vezető úton alcímű – kötetét Angyal-Cseke Csaba ismerteti, bemutatva, hogy a teológiai portré felvázolja Bonhoeffer gondolkodásának forrásait, de közben segítséget ad abban is, hogy azokat a „mai társadalmi és egyházi kontextus figyelembevételével jól használjuk fel”. Hiszen Bonhoeffer nem másra, mint a teológiai problémáknak a jelenben való feldolgozására szólít fel bennünket is.
Folytassuk a lapban megkezdett beszélgetést együtt, maradjunk olvasó közösségben!
A szerző a Credo folyóirat főszerkesztője.
* * *
A Credo evangélikus folyóirat kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen, előfizethető nyomtatott vagy digitális formában, valamint a nyomtatott lapszámok külön is megvásárolhatók a kiadó webáruházában.
