Ajánló

Mennyire vagyunk még keresztények mi, magyarok?

„Aki keresztény, az nem másban keresi a hibát” – hangzott el Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) országos felügyelője megfogalmazásában július 1-jén a Luther Kiadó, a Kálvin Kiadó és a Magyar Bibliatársulat közös nyári könyvvásárán, az „Aki keresztény, az…” címmel megrendezett pódiumbeszélgetésen. A Bojtos Anita történész és Isó M. Emese művészettörténész moderátorok vezette diskurzusban Nagy Gergely református teológus, lelkipásztor, a Kálvinista Apologetika alapítója volt beszélgetőpartnere.

Szerző: Pál Zoltán

A közélet és a társadalom kulturális állapota iránt érdeklődő ember sokszor érzi úgy, hogy túl kevés idő jut fontos, a kereszténység helyzetét megvizsgáló diskurzusokra. A Credo folyóirat szerkesztősége és a Luther Kiadó által rendezett pódiumbeszélgetésen azonban nem kerülték el a kényes kérdéseket sem. Az elhangzott témák között egyebek mellett Magyarország és a modern nyugati világ elvallástalanodásának kérdése, a keresztény értelmiség feladatai és felelőssége, valamint a politika és a kereszténység kapcsolata voltak terítéken.

Az eszmecserében részt vevők nem hallgatták el, hogy nagy a baj, ahogyan az a legutóbbi népszámlálás során is kiderült: harminc százalékkal csökkent azon magyarok száma, akik valamilyen konkrét vallási felekezethez tartozónak vallották magukat. S bár tudjuk, hogy ebben óriási felelőssége van a politikának, az importált amerikai tömegszórakoztató médiaiparnak és a szektáknak, Prőhle Gergely nyomatékosan hangsúlyozta, hogy nem sok sikerre számíthatunk, ha csak a külső körülményeket emlegetjük. „Aki keresztény, az nem másban keresi a hibát” – fogalmazott, kiegészítve a rendezvény címében szereplő befejezetlen mondatot. Az evangélikus elöljáró rávilágított, hogy nem lehet megspórolni az önvizsgálatot, hiszen a cél az, hogy rájöjjünk, mit csinálunk rosszul mi, keresztények, amikor nehezen tudjuk teljesíteni a missziói parancsot.

Nagy Gergely is kifejezte, hogy elégedetlenségre ad okot Európa vallási helyzete, ugyanakkor rámutatott, hogy az öreg kontinens a mai napig keresztény alapokon nyugszik, kultúránk végeredményben keresztény, s még az olyan világhírű ateisták is elismerték a kereszténység „vívmányait,” mint Richard Dawkins vagy Stephen Hawking. Az MEE országos felügyelője azonban óva intett a „kultúrprotestáns ízű megközelítéstől”, nézete szerint ez a hozzáállás nem segíti a fejlődést. Vitatta azt a végletes és a politika által is gyakran hangoztatott tételt, hogy „nálunk alapvetően mindenki keresztény”. Abban ugyanakkor egyetértettek a beszélgetőfelek, hogy a keresztényeknek, kiváltképp az értelmiségnek érvényesítenie kell a világban a krisztusi tanítást.

Nagy Gergely mindazonáltal hangsúlyozta, hogy nagy hibának tartja, hogy a magukat kereszténynek valló értelmiségiek általában nem élnek a 21. századi technikai eszközök adta lehetőségekkel, illetve nem olvasnak olyan modern szakirodalmat, amely hozzásegíthetné őket ahhoz, hogy politikai, vallási és teológiai téren korszerűbb nézetekkel is találkozzanak. Prőhle Gergely viszont annak az aggályának adott hangot, hogy alapvetően problémás, hogy milyen képet fest a média a magyarországi kereszténységről a rendszerváltás óta. A hírek döntő többsége azt emeli ki, milyen mértékű állami támogatást kapnak az egyházak, holott szerencsésebb volna, ha az egyházak „gyakorlati hasznát” mutatnák be. E téren nemcsak a szociális szerepvállalásra utalt, hanem azokra a kutatásokra is, amelyekből egyebek mellett az derül ki, hogy a hívő emberek általában jobban teljesítenek a munkahelyükön, és sokkal kevesebb köztük a szenvedélybeteg. Ezekre a tényekre nyomatékosabban fel kellene hívni a figyelmet.

Isó M. Emese, a Credo folyóirat főszerkesztője rámutatott, hogy az értelmiség mindenkori feladata az építő kritika gyakorlása, ugyanakkor a nyilvános kritikának megvan az a veszélye is, hogy erodálhatja a javításra szoruló intézményeket. Ebben a beszélgetőpartnerek is egyetértettek, kiállásra készen a nyilvános viták és a kritika mellett. Nagy Gergely hangsúlyozta, hogy „a keresztyén értelmiség, ha jól működik, a társadalom kovásza lehet: feléleszt, ízt és tartást ad”. Az evangélikus országos felügyelő ehhez kapcsolódóan példaként a Luther Kiadónál megjelent Háló könyvsorozatot hozta fel, amellyel az MEE pártállami múltjának feldolgozását tűzték ki célul, érintve a diktatúrával kollaboráló (adott esetben a kommunista állambiztonságot is kiszolgáló) egyházvezetők, lelkészek áldatlan tevékenységét is. Mindenki tisztában van vele, hogy a könyvsorozattal régi sebeket is fel fognak tépni, számos nyilvános vita folyt a tényfeltáró munka körül, ugyanakkor az MEE kiállt célkitűzése mellett, és idővel már megszületett három olyan kiadvány, amely a többi magyarországi egyháznak is példát mutathat, hozzájárulva egyúttal a hazai lutheránus közösségek erkölcsi megtisztulásához is.

A pódiumbeszélgetés zárásaként Prőhle Gergely a nyitott mondatként megfogalmazott cím és a Magyarország lakossága előtt álló népszavazás kapcsán felhívta a hallgatóságot:

„Bátorítok mindenkit, hogy szólítsa meg környezetében azokat, akik családjának korábban volt köze az egyházhoz, ne felejtse el, hova tartozik. Váljon a népszámláláson felvállalt kötődés önbeteljesítő jóslattá!”

Pál Zoltán írása eredetileg a KötőSzón jelent meg.